things you don't have to know about music

bocs, elfelejtettem a jelszavamat.

tehát az aktuális lényeg: kikerült a netre az új portishead album, aminek third a címe, kötelező jelleggel hallgassa meg mindenki. ha a goldfrapp lemezt és ezt nézem, kijelenthetem hogy 2008-ban kezd visszatérni az elektronikus zenék becsülete, még akkor is ha magyarországon yonderboi a menő (viszont van egy magashegyi underground-unk amitől elvárok egy igazán jó lemezt). majd írok többet, a jól ismert színvonaltalan rovatokkal meg ilyesmi, megjegyeztem a passt is ;(

az egy dolog hogy ma reggel nyugtáztam hogy mekkora királyság lett az új REM klip és igazán várom az új lemezt, de még hozzá is gondoltam hogy micsoda örömteli esemény lenne számomra ha eljönnének akár a szigetre. erre ezt látom, szintén a mai nap itt: http://www.sziget.hu/fesztival/hirek/107322.html
Az a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy a világtörténelem során először a sziget eddig bejelentett fellépői a legjobbak a környéken, elég csak ránézni a rock am ring (ratm-t leszámítva persze) szar névsorára, a nova rockról meg nem is beszélek. itt meg van két öreg, ámde folyamatosan magas színvonalon pörgő zenekar (meg egy érdektelen die arzte.). nagyon úgy tűnik hogy a tavalyi fogadalmamat megszegve kénytelen leszek idén is kimenni, és gyűlölni a parasztfasz fricceket és az idegesítően buzi franciákat.





rem - supernatural superserious

2005 legjobb dala ez itt, a megismerése után szerinte mhónapokig napi rendszerességgel meghallgattam. ráadásul időtállónak tűnik a dolog mert még most is baromi jó. hibátlan giccs, a nap egyre gyakoribb sütésével egyenesen arányosan növekszik a hasonló darabok meghallgatásának élvezeti szintje.





the new pornographers - bleeding heart show

http://quart.hu/cikk.php?id=2187

muhaha, szerintem ez a legnagyobb királyság lehetne az egész béna dalfesztivál történetében. jó a lordi talán még idejöhet, de szerintem őket nem tudják hogy viccesek. remélem mi a fiestát indítjuk, igazi hungarikum amit csinálnak. ha maszkot is hozzávesznek akkor végülis megvan az esély.

léteznek zenék amik igenis csak helyzethez kötötten jók. a sigur rós ennek a mestere, egy verőfényes nyári napon eszembe sem jutna meghallgatni tőlük bármit is, ám ősz végétől nagyon masszívan rájuk tudok fagyni. a rajongásom egy másik esetben is fel tud irántuk lángolni: a sokat fikázott vanília égbolt igenis egy remek film, és ebben bizony szerepel a sigur rós njosnavelin szerzeménye is. (igen, lehet csaholni hogy nézzem meg az eredeti spanyol filmet mert az jobb, de egyrészt abban fix hogy nincs radiohead, rem, vagy akár sigur rós ezért leszarom, másrészt ez bizony egy zeneblog így nem kötelességem behatóan ismerni bármi mást is. a zenét sem mondjuk.) tehát most belinkelek egy filmes képekkel összehozott videót, mert ez egy igazán jó szám. olyannyira, hogy szerintem nagyon kevés számot hallgattam meg egyszerre ennyiszer egymás után életemben mint ezt itt. zokogjatok ti is.





sigur rós - njosnavelin

egyébként akartam említeni hogy mekkora gáz már hogy szarandai károlyék képesek elhozni a die arzte-t. szerintem indokás felesleges, elég megemlíteni hogy német zene, ebből szinte egyenesn következik hogy nagyon szar, a koncertjeik meg állítólag nagyon szórakoztatóak, de ha ez a cél akkor hívják emg sas józsit :(((

ámde most nézem a hírt: az eddigi illés és lgt nevekel fémjelzett 0. napot most nem más fogja öööööööö fémjelezni, mint az iron maiden. akinek kétségei lennének az iron maiden jósága felől az valószínűleg túl sok metal hammer-t olvasott annak idején, és ide vezethető vissza a csömör. márpedig az iron maiden egy remek zenekar, a múltidéző jelleg meg leginkább azért bocsátható meg, mivel semmi körülmények között nem bírnám elviselni ha megpróbálnák rámerőltetni a brave new world utáni éra unalmas számait. csakis a die with your boots on. (mielőtt félre lennék értve: nem, a judas priest szar, nem, a helloween is szar, sőt, még az ossián is.)





iron maiden - die with your boots on

a videót nézvén, hallgatván az eddigi albumokat, stb. felvetődik bennem a kérdés: a franz ferdinand nem akarja minél hamarabb kiadni az új albumát? bár félek hogy az aktuális indie trend szerint szar lesz (lásd még a kaiser chiefs-t vagy az arctic moneys második lemezeket), de a reménysugár megvan: a ff valahogy mindig túlmutatott egy kicsit ezen a hullámon. szeretném ha jó lenne, illetve szeretném őket mégegyszer látni élőben, mivel az első állítólag frenetikus szigetelésükön nem voltam, a második meg közel sem hozta az elvárt minőséget. a beatles utalásért egyébként plusz ezer pont, táncra fel.



franz ferdinand - eleanor put your boots back on

cocorosie -  la maison de mon ręve

a cocorosie nem egy régi zenekar, viszont cserébe egészen fiatal. egy testvérpár alkotja, akiknek tagjai szinte regénybeillően orvul el lettek választva egymástól, hogy aztán ismét egymásra találjanak, alapítsanak egy zenekart. mivel az egyiküket coco-nak, a másikukat rosie-nak hívják így adta magát a lehetőség hogy a zenekar neve cocorosie legyen. 2004-ben kiadták az első lemezüket, aminek  la maison de mon ręve a címe, nem forradalmi valószínűleg, de ebben az indie-folk-mittoménmiylen stílusban mindig boldogság ha már pár hang alapján be lehet azonosítani egy zenekart. itt pedig ez áll fent, a cocorosie infantilis, vidám de ugyanakkor mélyen szuicid hangulatú zenéje mindenképp hatással van az emberre. az effektek okos használata szintén igazán különlegessé teszi őket, ez a különlegesség még úgy is megvan hog mára a harmadik lemezüknél tartva játszák el ugyanezeket a trükköket, a változás annyi hogy több a hagyományos, akár hiphopos ütem a zenéjükben. a minőség végig ugyanaz maradt. hog miért  la maison de mon ręve a kedvencem az a szokásos "az első lemez mindig menőbb" hozzáálláson túl pont eben keresendő: az akusztikus gitár haználata és a kevésbé egyértelmű slágerek kicsit jobban állnak nekik. a felhígult 2000-es években igazán örömteli esemény ha ilyen szinten hibátlan lemezzel találkozik az ember, az meg hogy et a szintet folytatni is tudták mégjobb érzés. kár hogy ezt a zenei média nagyrséze nagy ívben leszarja.

akárhogy is nézem, a zenéről való nagyrsézt felesleges szakértési mániában szenvedő blogolók (a blogger szót csak  seggfejek használják, bocs.) mindenféle tematikus listákat készítenek, és nem merik elszánni magukat a lépésre: kijelenteni egy lemezről hogy annak ott-e a helye a panteonban avagy csak múló hóbort-e. sorrendet én sem merek felállítani, viszont részletekben most megtudhatja mind a 2 olvasóm hogy melyek azok a lemzek amikkel semmilyen körülmények között nem lehet hibázni. a "szaklapok" hasonló listáival nyilván van átfedés, mint ahogy elő fognak kerülni olyanok is amiket csak én sorolnék ide.


the 13th floor elevators - the psychedelic sounds of the 13th floor elevators


ez a mostani pl a kettő határán mozog, legalábbis az úton útfélen beatles-ező, rolling stones-ozó, beach boys-ozó, stb-zó arcok méltatlanul keveset beszélnek a 13th floor elevator munkásságáról. ezt talán be lehet tudni annak is hogy a zenekar karrierjét kettétörte pár rosszkor az autóban tartott spangli, ezért roky erickson a börtönt elkerülvén beutatlatta magát a sárga házba, aholis olyannyira komolyan vették a nemlétező mentális problémáit hogy elektrosokkal kezelték, ebbe aztán tényleg sikerült beleőrülnie. így a 13th floor elevators mindössze két teljes értékű stúdióalbumot hagyott a világra (a harmadik - egyébként telejsen hallgatható- illetve az azokat követő - nagyrészt tök érdektelen - múltidézéseket nem számolom). ezek mellesleg még jó időben is jelentek meg, a második próbálkozásra összehordott easter everywhere pölö csont nélkül felveszi a versenyt az ugyanabban az évben bemutatkozó első pink floyd-al, vagy a szintén elsőlemezes velvet underground-al. hogy miért is debütálást szeretem jobban az kb annak köszönhető hogy mégiscsak ez volt az első és azt sokkal menőbb hallgatni mindig, meg itt figyel a pop csajok satöbbi c. kultfilmben is felcsendülő you've gone miss me is. a lényeg: a psychedelic sounds nagyjából mindent tartalmaz ami szerethető volt a 60-as évek végi zenékben (márpedig ebből sok van), az elszállós pszichedélián keresztül az olyan vadulásokig amikre a rolling stones akkor sem lenne képes ha mick jaggerre férfiruhát adnának. tehát kötelező.

azt hiszitek a coldplay-nl nem tudok előszedni vállalhatatlanabb előadót? na akkor most jelentkezzen az aki nem törné be szívesen justin timberlake arcát egy féltéglával. a fazon a mai napig nem több egy nagyrészt idegesítő pinanedvesítőnél, bármennyire is ki próbál lépni a 'n sync (tudjátok az a 90-es évekbeli csodaenekar) imidzséből akár azon az áron is ohgy mostanában az összes útbaeső fekának bepucsít hogy fogadják a köreikbe és írjanak neki dalokat. egyébként én szeretném ha sikerülni, mivel elviekben kéne léteznie egy igazán jó pinapop albumnak férfi énekhanggal is, de ez nem zsüsztiné lesz ahogy elnézem. viszont. ez a megfülelhető dal tényelg nagyon meg lett írva. az a dal amire valami lebujban ülve felkapta ma fejemet anno hogy "ezmegmiafasztökjó", mert a pofonegyszerű zenéjének va valami húzása amit nehéz nem élvezni. timberlake hangjától soha ne mvoltam elájulva, itt sem vagyok, de a refrént úgy megírták neki hogy még azok is selyemfiúnak érezhetik magukat tőle akik egyébként 150 kilósak, 12 évesek és napközben az összes osztálytársuk összevissza szopatja őket. ezen felbuzdulva be is szereztem a fururesex/lovesounds c. lemezt, amin szomorúan kellet konstatálnom hogy nincs több ilyen pillanat. persze ez is több a megszokottnál.



justin timberlake - what goes around - comes around

namost itt egy olyan zenekarról lesz szó ami nem érdemes arra hogy leszarozzam. hogy miért? mert a coldplay végülis nem szar. sokkal komolyabb hibája van ennél: teljesen jellegtelen. számomra tényleg óriási talány az hogy anglia, ahol azért akad sok sok szintes zenekar, -sőt, ezek közül jópár igazán népszerű is- hogy tudta felkapni a holdvilágképű chris martint és sleppjét. a számaik a legtöbb esetben teljesen egyformák, lemezek óta ugyanazt a langyos, egy másodpercre sem izgalmas zenét tolják az emberek pofájába már lemezek óta, martinnak ráadásul olyan énekhangja van mintha valami dawnkórossal akarnának áriáztatni. mégcsak arra sem jó hogy felidegesítsen hogy mennyire borzasztó ez - szemben a rajongás ami körülveszi, na az már idegesít eléggé. minden trendi magazin szerint ők a definitív brit zenekar. hát pedig kurvára nem.
viszont ez a szám valamiért tetszik. nem is tudom miért, talán a gitár vicces hangzása hozza (ja hogy itt hallani az említett hangszert), vagy hogy kivételesen jó refrénje van. nyilván ezt sem lehet hosszan egymásután sokszor hallgatni, deválogatásalbumra úgy elfér hogy akár a jobb pillanatok között is említhetjük.



coldplay - in my place

na valahogy így kell kinéznie egy hiphop számnak: vagy legyen iszonytatóan kemény hogy jól lehessen rá utcán menni, vagy legyen lájtos kefélős (bár ez annyira nem jó), vagy mindkettő.  a roots eleve azért jó mert nem hallgatja minden nigga wannabe, van stílusa, és emellett értenek a hiphop igényeim kielégítéséhez: elég egy egyszerű, de annál hangulatosabb alapdallam, rá egy masszív igazi gyapotszedő hang. nem árt ha a refrén is kellemes, de azt ebbe na stílusban el lehet mondjuk hagyni. oh igen, elvileg számít a szöveg, de nálam nem. eminemnél jobbakat úgysem ír senki, meg eleve ,sajnos hajlamos vagyok a dalokat zeneile felfogni, a énekhangot pedig hangszerként (így mellesleg abba a gondba kerülök hogy a kedvenc számaim többségének kurvára nem tudom még a regrénjét sem pontosan eléneklni magamban. kövezzetek meg.) tehát a roots hatalmas, kissé ki vagyok borulva hogy nem láttam őket a volton idén - persze ha mindenkitől ki lennék borulva akiket láthattam vola de nem láttam akkor erőteljesne az öngyilkosság felé konvergálna az életem.


the roots - why?

igen, tudom hogy sablonszám, és minden magára kicsit is adó sznob imádja, de valóban: ebben a tökegyszerű számban van valami amitől újra és újra meg kell hallgatni (most amellett hogy a joy division persze alap). szerintem felesleges a további szakértés, a történelem top10 dalában biztos hogy benne van.

az történik itt hogy szokásommal ellentétben nem tolok be hallgatnivalót, ennek annyi oka van hogy a goldfrapp soron következő lemeze február végén jelenik meg, és bár fent volt jópár szám Youtube-on róla (ofkórsz le is lehet már egy ideje tölteni), valaki
úgy gondolta hogy el kell őket távolítani. ez pesze nyilván logikus húzás, de nem tudom hogy bárki is komolyan gondolja-e hogy most akkor a hallgatók megvárják amíg szépen megjelenik a lemez, és rohannak megvenni... régi goldfrapp darabot pedig azért nem teszek be, mivel a seveth tree ezer éve tényleg az első korong, aminek kapcsán a sokat emlegetett "új stílus, meglepetések, stb." szöveg nem csak üres frázis, hanem tényelg történt váltás. ráadásul eddig soha nem látott: az első lemez csendes, szemlélődő, ugyanakkor végtelenül szabad hangulatához ugyan valamennyire visszatér eliszon (akiről ki kell emelnem hogy kapna.), de ez már (talán szerencsére) rég nem az a triphop közeli goldfrapp ami akkor volt. az előző superatural elektropopjához pedig (mindejlépp szerencsére) alig van köze. ugyanis be kell vallanom: nekem arról a lemezről pár szám tetszett csupán, egy idő után, mint minden elektropop jellegű próbálkozásnál elkezd baromira idegesíteni a sterilitás. na a seventh tree-n nincs ilyen, viszont van helyette 10 dal, ami minden eddiginél hangulatosabb, goldfrapp óriási hangja végre nem csak pár számban "szárnyal", hanem gyakorlatialg mindegyikben. elég csak meghallgatni a little bird-öt, kötelező jelleggel klippet kell rá forgatni. egészen sokat elmond, hogy én az albumpárti faszfej, egymás után sokszor meg szoktam hallgatni. 2008 első igazán nagy alkotásáról van itt szó, a hangzással már a kikerült verzión sincs gond, de sejtéseim szerint a végleges verzió szebb lesz valamivel. mindenki töltse le azonnal várja meg február végét és menjen szépen el a lemezboltba, és vásárolja meg 4-5-6 ropiért, mivel ez az előadó érdeke. kivéve persze ha lehet egyáltalán kapni itthon (csak én nem láttam goldfrapp lemezt sem eredetiben?), de akkor is neten kell rendelni, mert ez az előadó érdeke. ja és eliszon kapna.

ha igazán elit arc lennék akkor ez a poszt valószínűleg a vaktyúk között jelenne meg, mivel tény ami tény: a cure hallgatását nagyon nehezére esik felvállalni minden magára valamit is adó embernek. ha nem lenne nyilvánvaló, és nem elég ránézni robert smith-re hogy alá legyen támasztva mondanivalóm, el kell menni egy tetszőleges buliba ami valamilyen szinten kapcsolódik a cure-hoz (depeche mode party is lehet akár), és végleg eldől: a cure-t illik fikázni. a rajongóik nemét lehetetlen megállapítani, a csipkés cuccok száma pedig meghalatdja a nightwish/mittomén melyik aktuális 15 éves metálkedvenc koncerten megtalálhatóakat - csak ide már olyan emberek járnak akik ezt nem feltétlenül növik ki. ez egyébként arra vezethető vissza, és ez egyben az oka is hogy nem számítom a cure-t szarnak, mivel alapvetően jó zenét csinálnak, pár kivételtől eltekintve a lemezeiknek legalább a fele kurvajó, essetleg még több is. a friday i'm in love pedig az egyik legnagyobb sikerszámuk - valószínűleg a legjobb is. nem lehet nem énekelni, dúdolgatni, nem elhet nem megtanulni a szövegét.
élvezetes.